Mesterségem címere: fitness instruktor

eating in the gymVajon hány írásomat fogom még úgy indítani, hogy „ahogy azt egy korábbi bejegyzésemben említettem”…?! 😀 Viszont ez a félmondat itt is megállja a helyét, hiszen már írtam, hogy elkezdtem egy fitness instruktor képzést, amiről szeretnék írni pár gondolatot.

Ennek a képzésnek azért éreztem fontosságát, mert a leendő kis vállalkozásomban én is szeretném okítani azokat, akikben megszületett az elhatározás, hogy kezükbe veszik testük átformálását. Másrészt rongyosra koptatott, de helytálló szemlélet, hogy a tanulás életfogytig tart (ugye, a jó öreg LLL), legalábbis illene. Hiszen a korábban megszerzett tudásunk elavulhat és adott ágazaton belül is léphet a helyébe számos új információ, de lehet, hogy csak váltani szeretnénk, mert nem lehet mindenki olyan szerencsés vagy öntudatos, hogy 18 évesen megtalálja azt a hivatást, amit egy életen át űzni szeretne.

A fitness instruktor képzés OKJ szintű, vagyis az elvégzése után, kezemben az oklevelemmel, hivatalosan is végezhetek edzői, sportoktatói tevékenységet. Kéthetente töltök egy egész szombatot harmincadmagammal az oktatáson. Az első két alkalommal tantermi képzés volt (későbbiekben ebbe bekapcsolódik a gyakorlati képzés is), egészségtant és edzéselméletet tartott nekünk két oktató.

Őszintén szólva engem soha nem érdekelt a biológia, anatómia, legalábbis középiskolában nem, azóta meg tantermi keretek közt nem igazán találkoztam velük. Na, de itt! Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy mind a két tantárgy lehengerlő volt. Ez nyilván nagy mértékben köszönhető az előadóknak, akik viccesek, kedvesek voltak. De ez, ugye, még nagyon kevés lenne ahhoz, hogy szuperlatívuszokban nyilatkozzak róluk. Felkészültek voltak és egyrészt látszott, hogy évtizedek alatt szívták magukba a szakmát (mind a ketten felsőoktatásban tanítanak), másrészt érezhető volt, hogy élvezik, amit csinálnak. Szívből beszéltek és ettől a hallgatóság is érdeklődve hallgatta őket. Nem volt az előadások közben telefonnyomkodás, pusmus, röhörészés, zacskócsörgés, ropogtatás.

Bár a zacskócsörgés, ropogtatás a szünetekben megérkezett és valami őrült nagy csalódást okozott. Én nem akartam elhinni azt a sok bakerolls, csokis fánkot, fehér kenyeres szendvicset, kólát és ice teát! Talán két-három embernél láttam zöldséget, gyümölcsöt, magvakat és mentesvizet. És ez roppantmód elszomorító.

Az első órai rapid bemutatkozásnál kiderült, hogy az ott lévők 90%-ának van már valamilyen tapasztalata a sporttal, akár önfejlesztésről, akár csoportos foglalkozásról, akár óraadásról legyen szó. Vagyis ezeknek az embereknek tisztában kellene lennie azzal, hogy az egészséges fogyás és az arányos testforma 70%-ban múlik a helyes táplálkozáson és csak 30%-ban az edzésen. Valamint nyilván nem elhanyagolható tény, hogy egészségünk megtartásához nagyban hozzájárul a megfelelő étrend, aminek a lehető legtávolabbról sem tartozéka sem a fehér kenyér, sem pedig a csokis fánk, de még a zöld ice tea sem, attól, mert benne van a nevében, hogy zöld…

Hogyan lesz így valaki hiteles fitness instruktor? A szájából kilógó parizeres szendviccsel nehezen hinné el róla bárki, hogy a megfelelő ételeket kell enni azért, hogy egészségesek, üdék, fittek legyünk. Hogy bízna meg benne bárki, amikor a saját testét sem tudja kordában tartani és miért hinné el bárki, hogy a vendégnek jót akar az, aki még magának sem?

Én úgy vagyok vele, hogy ne menj olyan fodrászhoz, akinek szar a haja, olyan manikűröshöz, akinek ápolatlan a körme, olyan kozmetikushoz, akinek a szemöldöke egy csík és még sorolhatnám. Ugyanígy vagyok az edzőkkel is. Miért mennék olyan edzőhöz, aki hiteltelen? Az edzők teste a legnagyobb marketing, amivel élhetnek.

Sokszor sok helyen hallani, hogy már nevetségesen sok a fitness edző és híg a szakma. Így ennek tudatában elhessegettem a rosszallásom és arra gondoltam, hogy végülis ezek az emberek majd az én malmomra hajtják a vizet. A főváros több ezer edzőt eltart, és ha már csak az egyharmaduknál valamiben jobb leszek, akkor meg tudok élni ebből, nemde?!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!